Ismerjétek meg előadóinkat! – Pach Gabi

Már csak néhány napot kell várnotok, hogy október 8-án végre hallhassátok 2016-os előadóink gondolatait. Addig is ismerkedjetek meg velük kicsit közelebbről! Az alábbiakban Pach Gabival készített interjúnkat olvashatjátok:

 

sz_pach_gabi

A TEDxBenedekHegy előtt hallottál már a TED konferenciákról?

Hogyne. Rendszeresen nézek videókat.

Mi volt az, ami megfogott ezekben a videókban?

Azok a gondolatok, amiket megosztottak mások. Nekem mindig fontos volt a saját fejlődésem, és ráadásul fejlesztéssel is foglalkozom, szóval az fogott meg, hogy ott 10-18 perc alatt valaki át tud adni úgy egy gondolatot, ami egy magot képes elültetni bennem és ez segíti a fejlődésem.

TEDx konferencián te magad jártál már?

Nem.

A videókat nézve megfogalmazódott benned a gondolat, hogy te is szeretnél egyszer egy ilyet? Felkerült a bakancslistádra?

Pont ezt a szót akartam használni, hogy nekem ez bakancslistás volt és igazából nem gondoltam volna, hogy valamikor mostanában következik be. Inkább a következő 10 éves tervemben szerepelt, és nagyon sorsszerű volt, hogy ez most jött.

Hogy találkoztál a felhívással?

Az a szerencsém, hogy Németh Zoli ismerősöm a Facebookon és ő osztotta meg. Amikor megláttam, akkor azt gondoltam, hogy ez valami végzet, karma és nekem erre most jelentkeznem kell.

Akkor ezek szerint nem is sokat gondolkoztál rajta?

Azon, hogy jelentkezzek-e nem, de ettől függetlenül érdekes, hogy az utolsó nap adtam be a jelentkezésem. Nem az utolsó órában, de az utolsó napon. Méghozzá úgy, hogy pont elutaztunk hétvégére Pécsre barátokhoz pénteken, ami a beadási határidő volt. Péntek reggel megírtam és elküldtem, aztán elutaztunk délután és szentül hittem benne, hogy itt hétfő előtt nem lesz semmi válasz. Amikor szombaton valamikor éjfél körül megláttam Réka (Horváth Réka – a szerk.) válaszát, hihetetlen volt.  A férjemnek mutattam ott a szállodában, hogy „Nézd! Válaszoltak és azt írták, hogy menjek el interjúra. Akkor ezek szerint tetszett nekik amit írtam!” Nagy öröm volt bennem. És úgy éreztem, hogy ha a témám tetszett és úgy látjátok, hogy kapcsolódik a nagy témához, akkora nagy baj már nem lehet. Mert amikor majd találkozunk én hitből biztosan eladom a témát, és azt is látni fogjátok, hogy én ezt nagyon szeretném előadni.

Korábban volt tapasztalatod nagy közönség előtti előadásban?

Volt. Beszéltem ötven ember előtt, beszéltem 150 előtt, beszéltem már kihangosítva is, tehát nekem nem ezek a nagy kihívások. Hanem egyrészt az, hogy eddig én mindig szakmai témáról beszéltem, viszont most ez az előadás abszolút rólam szól, ez az én történetem. Furcsa érzés ez. És van is bennem kérdés, hogy vajon mennyire kíváncsiak az emberek erre. Másrészt különleges dolog, hogy a mostani 18 perc „szabadesés” lesz számomra. Ugyanis eddig vagy prezentációm volt, vagy súgókártyám. Tehát volt valami, amibe bele tudtam kapaszkodni és néha rá lehetett nézni. A mostani előadáson nincs kártya, nincs kép, sem pár szó kivetítve, ami vezetné a gondolatomat. Mégis úgy kell elmondanom az egészet, hogy kerek legyen. Hiszen ez egy történet.

A TEDx-től kicsit elkanyarodva: mivel foglalkozol?

Tehetségfejlesztéssel, ami vezetőfejlesztést, coachingot, tehetségmenedzsment rendszerek kidolgozását is jelenti. Sőt, egy HR közösséget is építünk. Igazából nekem ez mind-mind olyan tevékenység, ami nagyon hasonlít egy TEDx-hez, mert ezeken valahogy úgy kell átadni egy gondolatot – ami vagy az enyém, vagy egy nagyon okos ember gondolata – hogy az elültetődjön a jelenlévőkben. Ha jól ültetjük el, akkor az utána dolgozni fog az emberekben. Ott a helyszínen indul el valami, ami akkor még csak egy pici változást hoz, de hetek, hónapok múltán már érezhető változás lesz belőle.

Mi az, amit legjobban szeretsz a munkádban?

Jelenleg mindent. Januárban váltottam karriert, bár maradtam a HR szakmán belül. A küldetésem mindig is az volt, hogy olyan pozitív változások katalizátora legyek, amik eredményesek, és amitől üzletek, csapatok vagy emberek, akiket támogatok, sikeresebbek tudnak lenni. Azt gondolom, hogy ebben valóban tudok segíteni és nekem is jó érzés azt látnom, ahogy kivirulnak, energikusabbak lesznek.

Hogyan kapcsolódsz ki munka után?

A kérdés jó, merthogy nekem a munkám a hobbim is és így képes vagyok akár éjszaka vagy hétvégén is dolgozni. Amire a férjemmel rákaptunk az utóbbi évben, hogy főzőcskézünk. Akár különleges dolgokat, akár teljesen egyszerű ételeket, a lényeg a főzés kettesben. Számunkra ez egy közös program, amikor kinyitunk egy üveg bort szombat vagy vasárnap este és közben megfőzzük mondjuk a következő heti ebédeket. Nekem maga a főzés is egy kreatív folyamat, hogy az alapanyagokból mit lehet összehozni. És emellett a kreatív folyamat mellet – amiből egyébként egy jó és hasznos dolog lesz – még ott van az is, hogy együtt csináljuk és közben beszélgetünk, mesélünk egymásnak, együtt vagyunk.

Tudnál mondani egy olyan dolgot, amit sokan tudnak rólad?

Azt, hogy munkamániás vagyok, szinte mindenki.

És egy olyat, amit kevesen tudnak?

Szerintem a mostani környezetemben – aki nem régi barát és nem családtag – azt, amiről beszélni fogok a TEDx-en, kevesen tudják. Aki már felnőttként ismert meg, az nehezen tudja elképzelni, hogy én milyen kisgyerek voltam.

Hogy érezted maga a próbákon?

Én szeretem ezt az „on the job” módszert, valószínű azért, mert ez a leghasznosabb számomra. És ami különösen tetszett – mert valahogy úgy alakult amikor én voltam próbán – hogy mindig volt valaki új, aki még nem hallotta az én előadásomat. Azt gondolom, hogy ha valaki már többször hallott egy beszédet, annak nagyon nehéz elvonatkoztatni attól az információtól, amit már előtte hallott. Már ismer bizonyos részleteket és így nem biztos, hogy feltűnik számára, ha nem kerek a történet. Nekem nagyon sokat segített, hogy eddig minden egyes alkalommal volt valaki új és arra tudott visszajelzést adni, amit akkor látott és hallotta először.

Most, hogy egyet hamarosan kipipálhatsz, mik azok a tervek, amik hosszabb vagy rövidebb távon a bakancslistád további részein vannak?

Bálnales és delfinekkel úszás.

Október 8-ával kapcsolatban mik a várakozásaid?

Az, hogy ne izguljak nagyon… Én arra a pillanatra várok, amikor kimegyek a szünetre. Mert nem a színpadon fogom igazán tudni, hogy mit gondoltak és mit éreztek az emberek azáltal, amit én meséltem el. Hanem abból, hogy szünetben odajön-e hozzám valaki és mond-e valamit arról, amit mondtam, vagy hallok-e a történetemhez kapcsolódó gondolatot. Azt hiszem, hogy az egész napban ez az, amit várok. Nem azt, hogy fönn legyek a színpadon, hanem azt, amikor tudok másokhoz kapcsolódni.

Van kedvenc TED-es videód?

Nigel Marsh: How to make work-life balance work. Amikor először hallottam, nagyon megszólított. Nem csoda, hiszen munkamániás vagyok. 🙂

Ismerjétek meg előadóinkat! – Jakabfi Zsuzsanna

Már csak néhány napot kell várnotok, hogy október 8-án végre hallhassátok 2016-os előadóink gondolatait. Addig is ismerkedjetek meg velük kicsit közelebbről! Az alábbiakban Jakabfi Zsuzsannával készített interjúnkat olvashatjátok:

 

sz_jakabfi_zsuzsi

A TEDxBenedekHegy előtt hallottál a TED konferenciákról?

Hallottam már a TED konferenciákról, pontosabban rengeteg TED videót néztem már meg. Valójában azért fogott meg a felhívás, amikor megláttam, hogy Veszprémben is szerveznek egy ilyen TEDx konferenciát, mert nagyon inspiráltak engem ezek a korábbi videók, amiket láttam. Nagyon felvillanyozott az, hogy Veszprémbe is elhozzák ezt a szellemiséget.

Mi volt az, ami leginkább tetszett ezekben a videókban?

Az előadók felkészültsége, stílusa és a mondanivalójuk.

A sok videó megnézése után a te bakancslistádra is felkerült, hogy szeretnél előadni?

Nem volt a bakancslistámon az, hogy előadó szeretnék lenni, viszont amikor megláttam a hírt a veszprémi konferenciáról, akkor maga a „Túl a határainkon” téma fogott meg.

Sokat gondolkoztál azon, hogy jelentkezz-e előadónak, vagy rögtön, amikor megláttad a felhívást, tudtál azonosulni vele?

A témával egyből tudtam azonosulni, megvolt az, hogy miről szeretnék beszélni. Azon, hogy konkrétan mit szeretnék mondani, és hogy mi lenne az az üzenet, amit átadhatnék a veszprémi közönségnek, még dolgoznom kellett. A jelentkezés előtt volt egy mélypont, amikor úgy gondoltam, hogy hol jövök én a korábbi videókon látott TED előadókhoz? Mindenféle professzort, kutatót, olyan embereket láttam, akik az én szememben nagy dolgot tettek már le az asztalra. Hozzájuk képest nem éreztem magam elég felkészültnek, elég odavalónak, és akkor majdnem lemondtam róla. Ekkor lépett be a képbe az egyik barátnőm, aki fogta a telefonját és azt mondta, hogy addig nem megyünk sehova, amíg fel nem vesszük azt a videót, amivel jelentkezem előadónak. Végül tényleg ezt a videót küldtem be jelentkezésnek.

Korábban adtál már elő nagyobb közönség előtt, vagy vettél már részt bármi hasonlóban?

Konferencián még nem adtam elő, de már megtapasztaltam, hogy milyen mások előtt beszélni. Munkám során rendszeresen adok elő kisebb csoportoknak – maximum 50 főnek – általában olyan témáról, amit most unalmasnak mondhatnék. Ez az egyik oldal. Másrészről, angolt is tanítok és itt elkerülhetetlen, hogy több ember elé kiálljak és megpróbáljam nekik a nyelv rejtelmeit és szépségeit elmagyarázni. „Muszáj” témákról adtam már elő, de TED-szerű elődásom még nem volt.

Hogy érezted magad a próbákon?

A próbákon nagyon jól éreztem magam. Sokat dolgoztunk, tanultunk és segítettük egymást. Gyakran voltak vicces helyzetek, szinte minden próbáról nagy vigyorral jöttem ki.

Említetted az angoloktatást. Mivel foglalkozol még ezen kívül?

Jelenleg egy telekommunikációs cégnél dolgozom. A beszerzési osztályon vagyok, szerződésekkel foglalkozom.

Hogy kapcsolódsz ki?

Táncolok. Tinédzser koromban versenytánccal kezdtem, egyetem után salsával folytattam. Azóta rendszeresen járok órákra és gyakorolni.

Tudnál mondani egy olyan dolgot, amit sokan tudnak rólad, ami például rögtön eszébe jutna az ismerőseidnek, ha megkérdeznénk őket?

A tánc biztos, hogy eszükbe jutna. Ezen kívül az is, hogy éltem külföldön és hogy szeretek utazni.

Tudnál mondani egy olyat is, amit kevesen tudnak rólad?

Egyszer megtörtént velem, hogy bezártak az egyetem A épületébe. Konkrétan rám zárták az ajtót és kellett egy negyed órát – fél órát csápolnom a járókelőknek, mire valaki észrevett, és megszánt, átment a B épületbe, ahonnan áthozták a kulcsot és kiszabadultam.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Esetleg mi a következő úti cél?

A következő úti cél Norvégia. A testvérem ott dolgozik és már régóta hív, hogy látogassam meg. Eddig másfele nézegettem, mert jobban szeretem a melegebb tájakat, de meggyőzött, és jövő év elejére tervezek egy rövid norvégiai kirándulást.

Mire számítasz az október 8-ai nappal kapcsolatban?

Leginkább arra koncentrálok, hogy az előadásom a tőlem telhető legjobb legyen.  Mivel ez lesz az első TEDx konferencia, amin részt veszek, kíváncsian várom, hogy mi fog történni az előadásom előtt és után.

Végül: van kedvenc TED videód?

Több is van, olyan is, amit már többször végignéztem. Kiemelném Amy Cuddy videóját, aki arról beszél, hogy a testbeszédünk befolyásolja nem csak azt, hogy mások milyennek látnak minket, hanem hogy mi milyennek látjuk saját magunkat. Például egy stresszes helyzet előtt, ha pár percig úgy teszünk, mintha már elértük volna azt, amit szeretnénk, ezzel magabiztosságot üzenünk saját magunknak, és ez pozitívan hat a szereplésünkre.

Ismerjétek meg előadóinkat! – Dézsi Réka

Már csak néhány napot kell várnotok, hogy október 8-án végre hallhassátok 2016-os előadóink gondolatait. Addig is ismerkedjetek meg velük kicsit közelebbről! Az alábbiakban Dézsi Rékával készített interjúnkat olvashatjátok:

 

sz_dezsi_reka

A TEDxBenedekHegy előtt is hallottál már a TED konferenciákról?

Igen. Tulajdonképpen hat éve követem a TED oldalát, sőt voltam is pár évvel ezelőtt egy TEDxSomlóiStWomen konferencián.

Mi volt az, ami megfogott a TED-ben?

Az, hogy lényegre törő előadásokat hallhatok abban a témában, amit előre kikeresek. Nincsenek benne sallangok, nincsenek benne olyan dolgok, amik nem annyira érdekelnének. Ebben a rohanó világban pontosan elég az az információ, amit kapok.

Sokaknak rajta van a bakancslistáján, hogy egyszer előadhassanak egy TED rendezvényen. Te is így voltál vele?

Persze. Először egy szingapúri dúlatársam TED beszédét hallottam, és amikor láttam, azt mondtam, hogy „Igen, ezt nekem is muszáj megtennem. Ez kell!” Úgyhogy most egy bakancslista pipa lesz, ha túlélem a szombatot.

Amikor megláttad a felhívást, gondolkodtál rajta, hogy biztosan mersz-e jelentkezni, vagy rögtön belevágtál?

Ez nem volt kérdés. Egyszer jelentkeztem a TEDxSomlóiStWomen-re is, de abban az évben elmaradt. Az egyik kispapám osztotta meg ezt a felhívást, akinek a feleségének a szülését kísértem. Mondtam, hogy jó, most az esélytelenek nyugalmával indulunk és tényleg úgy írtam meg a bemutatkozómat, hogy ha kell, akkor lesz, ha nem, akkor nem. És legnagyobb meglepetésemre visszahívtak.

Korábban csináltál már bármi hasonlót?

Igen. Rendszeres előadásokat tartok nőknek és férfiaknak is az elmúlt időben. Ráadásul művészeti affinitásom is van – iparművész vagyok és színházban is dolgozom – tehát nem áll tőlem távol ez a műfaj, de ez az első, ami ilyen nagy „buli”.

Hogy érezted magad a próbákon?

Az első nap borzasztó volt, mert én azt képzeltem, hogy most felkészülünk, retorikát, előadó-művészetet és minden egyebet fogunk tanulni. Arra a rémálmaimban sem készültem, hogy nekem elsőre föl kell mondanom a szövegemet. Amikor megírtam elküldtem, és nagyjából abban a másodpercben el is felejtettem. Tehát amikor mondta Ádám, hogy akkor mondjuk el a szöveget, akkor csak álltam és mondtam, hogy nem. (És – milyen az ember mázlija – ráadásul engem húztak ki elsőnek.) Mondtam, hogy „Ne vicceljetek velem, egyszerűen nem tudom, mondja el valaki legalább amíg egyszer elolvasom, hogy eszembe jusson az, amit már egyszer leírtam.” Úgyhogy így kezdtem. Nagyon jól éreztem magam a próbákon, nagyon sajnálom, hogy nem minden próbára sikerült eljutnom, de budapesti TEDx-esek segítettek a felkészülésben egy picit azokban a napokban és alkalmakkor, amikor nem sikerült itt lennem. Én ezt nagyon jó csapatnak érzem, és nagyon jó ebben a miliőben benne lenni.

Kicsit elkanyarodva a TEDx-től: mivel foglalkozol a hétköznapokban?

Az iparművészettől elrugaszkodtam és a szülés művészetével kezdtem el foglalkozni, aztán utána életművészet lett belőle. Többnyire trénerként dolgozom. Természetesen vannak egyéni alkalmak is, amikor egy az egyben beszélgetek emberekkel. Én mentornak definiálnám magam, ha mindenképp magamra kell húznom egy titulust. Azt látom, hogy én támogatok, nem csak a szülőszobán – bár onnan indult ez a mentorkodás – de most már kisgyermekes időszakokat, családokat támogatok, segítve őket abban, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb döntéseket krízishelyzetekben. Egyik ismerősöm azt mondta, hogy ő azért szeret nagyon velem együtt dolgozni, mert nem terelem sem ebbe az irányba, sem abba, de egy biztonságos teret teremtek neki, amiben ő meghozhatja a saját döntéseit. Szerintem ez a legjobb mondat arra, hogy mit csinálok.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

Élni. Azon kevesek közé tartozok – és roppant szerencsésnek tartom magam, – hogy nekem nincs munkám, nekem életem van, és az életemet megosztom másokkal, időnként kicserélődnek a szereplők, de igazándiból én ugyanazt csinálom. Imádok a gyerekeimmel lenni, nagyon szeretek az erdőbe kijárni, nagyon sok szabadidőm van hála istennek, nagyon szeretek alkotni, és ezeket mind-mind össze tudom rakni a saját életemben. Így nincs munkaszaga a munkának.

Tudsz mondani egy olyan dolgot, amit sokan tudnak rólad?

Igazából a legtöbb ismerősöm azt mondaná rám, hogy egy tökös nő vagyok, de sosem tudom eldönteni, hogy erre büszke legyek vagy szégyelljem. Én csak gyorsnak és bátornak élem meg magam.

Mi az, amit kevesen tudnak rólad?

Például azt, hogy nekem mennyi munkám volt abban, hogy egyáltalán elfogadjam saját magam. Azt, hogy az önbizalom mennyire nem volt barátom nagyon hosszú éveken keresztül. Azt, hogy milyen nehéz volt megélni és túllépni egy kudarcot vallott házasságon. Ezeket szerintem nem annyira tudják rólam, vagy nem tudják rólam elképzelni.  Múltkor beszéltem valakivel és mondtam neki, hogy mennyit dolgoztam azon, hogy egyáltalán el tudjam magam fogadni. Mondta, hogy „Hülye vagy? Hát neked mindig volt önbizalmad!” Mondtam neki, hogy „Te vagy az, mert soha sem volt.”

Milyen terveid vannak a közelebbi és távolabbi jövőre nézve?

Most szeretném befejezni a házamat, szeretném megcsinálni a kertet olyannak, amilyen engem motivál, és végre tudok majd relaxálni, kifeküdni a napra. Szakmailag pedig: minél több tréninget szeretnék tartani. Most már megnyitottam a tréningjeimet a szülést támogatók mellett nőknek is, mert egyre inkább azt tapasztalom, hogy olyan szinten küzdenek a nők a mindennapi szerepekkel és azokkal az elvárásokkal, amik terhelik őket, hogy már nem is tudnak egyáltalán élni. Ezért létrehoztam egy tréninget, amit kifejezetten lepketréningnek kéne nevezni, mert arra szolgál, hogy a nők el tudják magukat fogadni és utána megtalálni az erejüket a gyengeségükben. Nyilván hosszabb távon szeretném férjhez adni a lányomat és megnősíteni a fiamat, de nem érzem azt, hogy engem gyötörnének a terveim, nem nagyon vagyok egy tervezős fajta – mint ez a beszédemből is kiderül majd. Élvezem a mindennapokat, aztán majd úgy alakul, ahogy a legjobb lesz nekünk.

Mire számítasz október 8-ával kapcsolatban?

Két lehetőség van. Az egyik az, hogy megcsinálom, a másik az, hogy belebukok. Ez az én harcom, nem a közönségé. Remélhetőleg a közönség tudja majd értékelni, amit kap. Egy dolog biztos: én mindent megtettem annak érdekében, hogy ez egy jó beszéd legyen. Mindent megtettem annak érdekében, hogy értékelhető legyek mások számára is és a felkészülésembe belefektettem az energiát. Szerintem ez az energia nem vész kárba, legfeljebb nem úgy sül el, ahogy legjobban szeretném, de a jó szándékom benne van, úgyhogy nagyon rossz nem lehet.

Van kedvenc TED videód?

Brené Brown beszéde. Ő a szégyenről és a megélésről tart előadásokat. Nem akartam az ő előadásából ötletet meríteni, de nagyon szívesen ragoztam volna tovább azokat a gondolatokat, amiket ő megnyit. Szerintem ez mindenkinek kötelező, aki bármilyen szinten is küzd magával és keresi a helyét ebben a világban.

Ismerjétek meg előadóinkat! – Csohány Gergely

Már csak néhány napot kell várnotok, hogy október 8-án végre hallhassátok 2016-os előadóink gondolatait. Addig is ismerkedjetek meg velük kicsit közelebbről! Elsőként Csohány Gergellyel készített interjúnkat olvashatjátok:

 

sz_csohany_gergely

A TEDxBenedekHegy előtt hallottál-e már erről a konferenciasorozatról?

Nem hallottam róla, de emlékeimben rémlett, hogy néztem már egy-egy gondolatébresztő előadást.

Mi az, ami megfogott ezekben az előadásokban?

Akkor még nem tudtam, hogy ezek TED előadások, viszont megfogott a szabadszelleműségük és az, hogy az emberek saját megtapasztaláson alapuló ötleteket prezentálnak és hoznak el nekünk.

Hogy találkoztál a felhívással?

Egy nagyon jó barátom osztotta meg a „Nélküled üres színpad” című bejegyzést. Már előtte is gondolkoztam hasonló dogokon és azon, hogy milyen lenne előadni és átadjam ezeket a gondolatokat, amik az utóbbi években felgyűltek. A TEDx-et abszolút a legmegfelelőbb helynek találtam erre. Úgy gondolom, hogy itt nem a tökéletesség számít, hanem a téma hordereje.

Sokat gondolkoztál azon, hogy jelentkezz-e?

Nem, azonnal jelentkeztem, érezve „ez épp most időszerű”.

Korábban már csináltál hasonlót?

A munkámhoz tartozott prezentációt készíteni. Műszaki cégnél dolgoztam, így slideshow-kat csináltam műszaki tartalommal feltöltve: semmi egyéb dolog, kizárólag a tények ismertetése szóban és írásban. Viszont nem találkoztam konkrétan retorikai tréninggel akkor, leginkább az volt a fontos, hogy informatívan, gyorsan adjak át információt.

A TEDxBenedekHegy próbákon hogy érezted magad?

Nagyon élveztem azt, hogy teljesen kreatívan és nyitott szellemiséggel állt mindenki az egészhez és nagyon sokat tanultam az előadótársaimtól. Emellett én is nagyon sokat fejlődtem, ugyanis a gondolatomat ugyanúgy vitte előre a tréning is és szélesítette a látókörömet – sőt, még jobban, mint előtte.

A TEDx-től kicsit távolabb evezve: mi az, amivel foglalkozol?

Tanulmányaimtól kezdve műszaki pályán mozgok, jelenleg mérnökként, és a jövőben is az a tervem, hogy a műszaki irányt fogom tartani. Mindemellett ugyanúgy kutatom a választ az élet nagy kérdéseire.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

A kreativitást, az alkotást – lehetőleg minél tovább tartó dolgoknak a megalkotását. Maradandót alkotni.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Sporthorgász vagyok, de vannak egyéb hobbijaim is. Focizok is, de a horgászat az, ami talán a legjobban kikapcsol, illetve a mindennapokban meditálok.

Tudnál mondani egy dolgot, amit sokan tudnak rólad?

Megrögzött optimista 🙂

És mi az, amit kevesen tudnak rólad?

Erre konkrétan nem tudok válaszolni, talán a nyitottságomat a világ felé.

Milyen terveid vannak a közeljövőben, vagy akár hosszabb távon, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani?

Éppen saját vállalkozásom, saját cégem alapításán dolgozom a legtöbbet. Ez mutatja a közép-hosszú távú terveimet is, hogy az energiáimat mindenképpen ebbe szeretném fektetni.

Mire számítasz október 8-ával kapcsolatban?

Kimagasló izgalmat magam számára, izgulást, lámpalázat, illetve azt, hogy egy remek előadás keretében tényleg lesz ami pozitív irányba fogja elmozdítani az emberek gondolkodását vagy hozzá tudok adni a gondolatmenetükhöz.

Van kedvenc TED/TEDx videód?

Uri Hasson előadása, aki szintén a kommunikáció milyenségéről, átadásáról beszél. Egy laboratóriumi kísérlettel igazolja, hogy adott esetben hogyan működnek agyi területeket, különböző embereknél, ha különböző nyelveken mondják el ugyanazt.

Ismerjétek meg a szervezőket! – Zeleszkó Gábor

Már csak szombatig kell várni Veszprém első TEDx konferenciájára. Addig is ismerjétek meg az embereket, akik a háttérben azon szorgoskodnak, hogy felejthetetlen élményben legyen részetek október 8-án! Az alábbiakban Zeleszkó Gáborral készült interjúnkat olvashatjátok:

 

Hol és mikor találkoztál először a TED-del, TEDx-szel?

A TED-del legelőször Ádámon (Pusztai Ádám – a szerk.) keresztül találkoztam. Két évig voltam a szobatársa. Ő kezdte el nézni ezeket a videókat, őt érdekelte nagyon és akkor kóstoltam bele én is: pár videót megnéztem. Aztán tavaly a TEDxYouth@Budapestre is felmentünk az ő előadására. Tehát őáltala találkoztam a TED-del, három éve.

Mi volt az, ami megfogott benne?

Az előadások érdekesek, sok jó előadás van. Jó dolgokat tudnak mondani az emberek, viccesek tudnak lenni az előadások és inspirálnak.

Hogy kerültél be a TEDxBenedekHegy csapatába?

Ádám kért meg, hogy legyek én a technikáért felelős. Előtte már hangosítottam rendezvényeket, közösen videostúdiót is vezettünk a Központi Kollégiumban, és ő rám gondolt, hogy elvállalnám-e, én pedig mondtam, hogy persze, szívesen.

Mik azok a feladatok, amiket te látsz el?

Rám hárult a technikai háttér: a különböző audio és video eszközök összeírása, hogy mire lenne szükségünk, és a helyszínen összerakni a megfelelő technikát a hangosításhoz, a videóhoz.

Volt valami különösen nehezen megoldható feladat vagy majd ott jön a neheze?

Szerintem ott jön a neheze. Ami jelenleg nehéz, az az eszközök beszerzése, hogy honnan tudnánk eszközöket bérelni.

Amikor nem a TEDxBenedekHegyes feladatokkal foglalkozol, mit csinálsz?

Jelenleg az egyetem hallgatója vagyok, mérnökinformatikát tanulok, emellett a Műszaki Informatikai Kar rendszergazdája vagyok. Amikor nem a tanulással vagy a munkával és nem is a TEDx-szel foglalkozom, akkor bicajozni szeretek. Régen falat másztam, azt tervezem, hogy idén újra el kéne kezdeni.

Az eddigi folyamat során, amennyire beleláttál az előadók felkészülésébe, kedvet kaptál, hogy egyszer te is a színpadon állj?

Ahhoz még sokat kéne gyakorolnom a nyilvános beszédet, mert az annyira nem megy. De lehet, hogy ha lenne egy jó témám, amivel szívesen kiállnék, akkor megpróbálkoznék vele.

A szervezéssel kapcsolatban milyen tapasztalatot szereztél?

Nekem inkább a rendezvényen lesz a fő feladatom. Az előadó-választásból és a hasonló feladatokból én kimaradtam, inkább a technikai dolgokra koncentráltam, aminek most jött el igazából az ideje.

Október 8-ával kapcsolatban mik a várakozásaid?

Nagyon remélem, hogy meg tudunk szerezni minden eszközt, amire szükségünk van, minden jól fog lezajlani és flottul fog menni. Nagyon remélem, hogy nem lesz semmilyen baki vagy fennakadás az egész rendezvény alatt. Kicsit izgulok.

Ismerjétek meg a szervezőket! – Szabó Zsófia

Már csak szombatig kell várni Veszprém első TEDx konferenciájára. Addig is ismerjétek meg az embereket, akik a háttérben azon szorgoskodnak, hogy felejthetetlen élményben legyen részetek október 8-án! Az alábbiakban Szabó Zsófiával készült interjúnkat olvashatjátok:

 

Hol és mikor találkoztál először a TEDx-szel?

Tavaly, amikor Ádám megkeresett azzal, hogy „Hello, lesz TEDx, előadok, gyere el, tök jó lesz!” Aztán úgy döntöttem, hogy miért ne. Felmentünk, meghallgattuk és nagyon király volt. Igazából akkor volt az első élményem. Előtte se videókat, se más dolgot nem tudtam a TED-ről.

Mi volt az, ami megfogott a rendezvényben?

Maga az érzés, amikor hallgattam az embereket és gyakorlatilag tátott szájjal néztem, hogy ez tök jó. És először nem is beszéltek világmegváltó dolgokról. Végighallgattam és az a stílus meg az a mentalitás, amivel ezt ők előadták… akkor én azt mondtam, hogy ez nagyon jó. Kis dolgokról olyan szemlélettel beszéltek, ahogy még nem hallottam soha. Mindennapi, mindenkivel, mindig előforduló dolgokat úgy világítottak meg, hogy teljesen motivált, feldobott és ahogy kijöttem, „meg fogom váltani a világot” érzésem volt.

A szervezőcsapatba hogy kerültél bele?

Már a tavalyi TEDxYouth@Budapest végén beszélgettük Ádámmal, hogy jó lenne egy ilyen Veszprémben is. Ő mondta, hogy igen, ezt már mondták mások is és ő maga is gondolkodott már rajta. Ezt még így kétszer-háromszor megkérdeztem tőle, aztán egyszercsak közölte – talán december környékén – hogy akkor csinálunk egy TEDx-et Veszprémben. Számomra nem volt kérdés, hogy ebben részt akarok venni. Úgy gondoltam, hogy előadni biztos nem fogok tudni, mert nem vagyok ilyen beállítottságú, viszont szervezőként talán hozzá tudok járulni, hogy mások is azt érezzék, amit én éreztem Pesten.

Kicsit mesélnél arról, hogy a szervezésen belül mik azok a feladatok, amiket te csinálsz?

Én felelek azért, hogy mindig minden meglegyen. Én ellenőrzöm a dolgokat, hogy mindenre gondoltunk-e, minden meg van-e szervezve, nem maradt-e ki semmi, rákérdezek az Ádámnál, hogy ez tuti jó lesz-e így vagy gondolkodjunk még egy kicsit. Szóval igazából konkrét feladatom nincsen, én vagyok az ellenőr, a mindent látó szem, Damoklész karja, meg ilyesmi. Igazából ennyi: meglegyenek a határidők, mindig mindennek legyen felelőse.

Volt eddig valami, ami különösebben megizzasztott már, vagy valószínű, hogy az utolsó hétre marad a neheze?

Egyelőre még minden ilyen „ó, ez sima ügy lesz” hozzáállással történik, de biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, amikor azt fogom mondani, hogy ebből nem lesz semmi. Egyelőre viszont nem gondolnám, hogy volt olyan, ami problémát okozott volna.

Ha éppen nem a TEDxBenedekHegyet szervezed, mivel foglalatoskodsz?

Az egyetemen tanulok nemzetközi gazdálkodás szakon. Emellett dolgozom, és idén szenior vagyok a szintemen a Központi Kollégiumban, ott terelgetem a kicsi gólyáimnak az életét. Programokat szervezek nekik, csapatot építek és ügyelek rá, hogy mindig minden rendben legyen.

Mindig foglalkoztál ilyen szervező jellegű feladatokkal?

Már középiskolában DÖK-ös voltam, már ott is szerettem az ilyen dolgokat. 9-10.-es korom környékén lettem tagja a kaposvári középiskolások szövetségének, ahol szintén ilyen szervező munkák voltak, pályázatokat írtunk, mentünk ki külföldre, utakat szerveztünk, úgyhogy ez szerintem onnan jön nálam. Még nem voltam tagja ennyire semminek, mint most a TEDx-nek, de alapvetően már régóta szeretek mindig mindenről tudni és szervezkedni, úgyhogy elég testhezálló feladat.

Van valamilyen hobbid?

Nagyon szeretem a kézműves dolgokat. Imádok színezni – ha ciki, ha nem – legalább 45 darab vagy inkább több színes ceruzám van, színezőkönyvek, minden amit el tudsz képzelni. Már kiskoromtól gyöngyöt fűzök, fonogatok, minden ilyesmit szeretek csinálni. Ha éppen nem ezt csinálom, akkor nagyon szeretek túrázni és úszni. Több mint 10 évig úsztam régebben versenyszerűen. Ez már sajnos nem annyira van meg az életemben, mint kéne, de ha időm adja, akkor el szoktam menni.

Mondtad, hogy te előadóként nem nagyon szeretnél szerepelni a TED-en, de most hogy így láttad a felkészülés folyamatát, nem kaptál kedvet olyasmihez, hogy amikor majd éppen nem szervezel, akkor színpadra állj?

Hogy őszinte legyek, megfogalmazódott bennem a gondolat. Azért ez elég király. A folyamat, ahogy a jelentkezőkből előadók lesznek, már maga nagyon izgalmas. Ezt a részét én nagyon szívesen vállalnám. De ha azt mondanád, hogy nekem most 150 ember előtt beszélnem kell, szívrohamot kapnék. Én ezt maximum úgy vállalnám, hogy letakarjuk a szememet, hogy ne lássak semmit. Akkor igen. De egyébként biztos jó lenne és nagyon-nagyon sok előnye van. Magamban is pedzegetem, hogy csak meg kéne próbálni, de valószínű, hogy inkább maradok a backstage-ben és csinálom onnan a dolgokat.

A szervezés eddigi folyamata adott neked valami plusz tapasztalatot, ami miatt azt mondod, hogy már mindenképpen megérte?

Az emberek miatt már megérte. Már most olyan ötleteket és embereket ismertem meg, amikre azt mondom, hogy igen, ez az, amit kerestünk és amiért azt mondtam Ádámnak, hogy ilyen kell Veszprémbe is. A szervezés része egyelőre még nem hozott számomra új dolgokat. Majd az esemény után valószínű, hogy másképp fogok nyilatkozni. Az biztos, hogy elég húzós időszak elé nézünk, de szerintem mindenképp megéri.

Az eseménnyel kapcsolatban vannak-e valamilyen várakozásaid?

Én azt szeretném, ha mindenki úgy jönne ki, ahogy én kijöttem anno: csillogó szemmel és motiváltan. Hétfőn vállalkozások induljanak el és életek változzanak meg. Nyilván ezek elég nagyratörő tervek, de hát kicsi a bors, de erős.

 

Ismerjétek meg a szervezőket! – Horváth Réka

Már csak szombatig kell várni Veszprém első TEDx konferenciájára. Addig is ismerjétek meg az embereket, akik a háttérben azon szorgoskodnak, hogy felejthetetlen élményben legyen részetek október 8-án! Az alábbiakban Horváth Rékával készült interjúnkat olvashatjátok:

 

Hol és mikor találkoztál először a TEDx-szel?

Az egyetem alatt. Amikor elkezdtem az egyetemet, akkor találkoztam először TED videókkal és egyből nagyon megfogtak. Nagyon tetszettek. Az egyetem második évében már TEDx konferenciára is mentem: Pestre a TEDxYouth-ra. Az annyira megtetszett, hogy utána még egyszer elmentem.

Mi volt az, ami megfogott a TEDx előadásokban vagy magában a rendezvényben?

Nagyon jó új embereket megismerni és különböző gondolkodású emberekkel hoz össze a TEDx. Nekem ez tetszik benne a legjobban. Lehet, hogy valakinek olyasmi is eszébe jut egy előadásról, ami nekem meg sem fordulna a fejemben. Más szemszögből is látok egy-egy témát.

Az itteni szervezőcsapatba hogy kerültél bele?

Tavasszal írt Ádám, hogy szervezünk egy TEDx-et és össze kellene ülni ötletelni, hogy milyen témával tudnánk ezt megvalósítani. Eljöttem az ötletelésre és így kerültem be.

Mik azok a feladatok, amiket te ellátsz a szervezőcsapaton belül?

Én felelek a kommunikációért, az előadókkal én vettem fel a kapcsolatot, az előadói meghallgatásokat szerveztem. A sajtósokkal is felveszem a kapcsolatot, hogy közülük is minél többen jöjjenek a rendezvényre.

Az eddigi feladataid közül volt valami, ami kiemelkedik az többi közül – akár nehézségében, akár abban, hogy valami pozitív élmény kapcsolódik hozzá?

Nincs különösebben kiemelkedő, mindegyik tetszett. Új dolgokban próbálom ki magam, ilyet még nem csináltam. Eddig csak pozitív tapasztalatokat szereztem.

Amikor épp nem a szervezéssel foglalkozol, akkor mit csinálsz?

Egyetemista vagyok, ez az utolsó félévem, a szakmai gyakorlatomat csinálom. Szabadidőmben leginkább olvasni szoktam, próbálom rávenni magam a mozgásra és a kondizásra. Ezen kívül a veszprémi kézilabda csapat hazai meccsein szoktam önkénteskedni.

Október 8-ával kapcsolatban mik a várakozásaid?

Remélem, hogy minél többen fognak eljönni, hogy nagyon jó konferenciát tudunk összehozni és mindenki úgy fog hazamenni, hogy „De jó volt! Jövőre újra jövünk.”

Ismerjétek meg a szervezőket! – Gombás Kornél

Már csak szombatig kell várni Veszprém első TEDx konferenciájára. Addig is ismerjétek meg az embereket, akik a háttérben azon szorgoskodnak, hogy felejthetetlen élményben legyen részetek október 8-án! Az alábbiakban Gombás Kornéllal készült interjúnkat olvashatjátok:

 

Hol/Mikor találkoztál először a TED-del/TEDx-szel?

A hol kérdésre nagyon egyszerű a válasz: az interneten. 🙂 Azt, hogy mikor, már nehezebb megválaszolni. Pontosan nem tudom meghatározni, inkább úgy fogalmaznám meg, hogy akkor kezdtem jobban felfigyelni az egész eseményre, amikor a tavalyi évben az ismeretségi körömből ketten is előadóként vettek részt a TEDxYouth@Budapesten.

Mi fogott meg benne?

Ami tetszett -és már a kezdetekben szimpatikus volt benne-, hogy nem egy konkrét témát, vagy tudományágat dolgoznak fel az előadások, hanem hétköznapi nyelven mutatnak be egy-egy gondolkodás-, vagy szemléletmódot, és az előadók mindezt úgy teszik, hogy nem akarják ráerőszakolni a közönségre a véleményüket. Hétköznapi emberek, hétköznapi történetekkel, nem hétköznapi megoldásokkal – szerintem ez az, ami különlegessé teszi a TED-eket.

Hogy kerültél a TEDxBH csapatába?

Az egész úgy kezdődött, hogy pár hónappal ezelőtt Ádám szólt, hogy van egy ötlete, amihez kellenék én is, én meg azt mondtam, hogy jó. Felvázolta a TEDx… (akkor még nem volt meg a hivatalos név) koncepcióját, mire gondolt, hogyan, miért lenne ez jó, hol tudnék a segítségére lenni a rendszerben, kik lennének még a szervezők, és elkezdtünk együtt dolgozni. Személyesen én még nem vettem részt TED előadáson, csak videókat láttam, jeleztem Ádámnak, hogy lehet nekem hasznos lenne egy ilyen rendezvény meglátogatása, azt mondta, nyugodjak meg, október 8-ig valószínűleg a közelben nem, de Gambiában vagy Egyiptomban lesz ilyen esemény … szóval maradt az, hogy az eddigi tapasztalatokra támaszkodtam.

Mi a feladatod?

A hivatalos kiírás szerint az “executive producer” feladatait látom el, ami igen hálás abból a szempontból, hogy nekem a legtöbb dolgom majd csak a nagy napon lesz, ugyanis a helyszínen kell minden feladattal, időponttal, emberrel és technikával képben lennem, koordinálni a folyamatokat, segíteni a résztvevőket, mindemellett egy fajta “házigazdai” szerepben fogom konferálni a programot. Természetesen az előkészületekben, megbeszéléseken, előadói felkészüléseken is részt veszek, segítem a csapatot.

Milyen tapasztalatokat szereztél az eddigiek során?

A szervezéshez kapcsolódóan az eddigi tapasztalatok közül a legfontosabb, hogy minden problémára, kérdésre van megoldás, ha elég sok variációt figyelembe veszünk és megfelelő ideig keressük a választ. Az előadók jó gondolatokkal érkeznek, komolyan veszik a felkészülést, és mindenki a maximumra törekszik.

Mit csinálsz, amikor nem a TEDxBH szervezésével foglalkozol? (Munka, hobbi)

Kommunikációval és marketinggel foglalkozom munkaidőmben, ezen kívül igyekszem a rendelkezésemre álló szabadidőt változatosan felhasználni. A hobbi kérdésre elmaradhatatlan klasszikusként adott válaszok, mint az utazás, filmnézés, kirándulás természetesen nálam is megvannak, de lehetőségeimhez mérten a sportra és a tanulmányaim befejezésére is koncentrálok. Ami talán különlegesebb tevékenység, hogy rendszeresen konferálok különböző rendezvényeken, aktív tagja vagyok a veszprémi ToastMasters Retorika Klubnak, imádom a kirakósokat, és gyűjtöm a nyakkendőket (jelenleg száztizennagyonsoknál járok).

Szívesen állnál előadóként a TEDx színpadán?

Nem lenne rossz egyszer előadóként is a színpadon állni, de még nem érzem úgy, hogy elérkezett az én időm. Szerencsére van 7 másik ember aki kellő bátorsággal, tettrekészséggel és gondolattal rendelkezik, és október 8-án előadást fog tartani a Veszprém Agorában. Szerintem mindenkinek a mondanivalójából lehet tanulni, és örülnék annak, ha ezeknek a gondolatoknak köszönhetően valaki(k) kellő ösztökélést kap(nak) ahhoz, hogy jobb legyen az életük. Kihívás és megtiszteltetés előadónak lenni, akár a TED-ről van szó, akár bármilyen más eseményről. Kihívás, mert a rendelkezésedre álló időben kell olyan előadást tartanod, hogy minden benne legyen, amit szeretnél és a közönség is elismerősen értékelje a hallottakat és téged a beszéded végén. Azonban megtiszteltetés, ha meghívnak, vagy kiválasztanak előadónak, hiszen az azt jelenti, hogy olyan ötleted van, amit érdemes terjeszteni.

Ismerjétek meg a szervezőket! – Bősze Gábor

Már csak szombatig kell várni Veszprém első TEDx konferenciájára. Addig is ismerjétek meg az embereket, akik a háttérben azon szorgoskodnak, hogy felejthetetlen élményben legyen részetek október 8-án! Az alábbiakban Bősze Gáborral készült interjúnkat olvashatjátok:

 

Mikor találkoztál először a TEDx-szel?

2011 magasságában találkoztam a TED-del. Akkor kezdtem el TED videókat nézni, ami rengeteg pluszt adott nekem. Magával a TEDx konstrukcióval 2015 novemberében ismerkedtem meg, amikor Ádám adott elő: A séma sem másé ma.

Mi volt az, ami megfogott a TEDx-ben?

Maga a TED egy olyan gondolatvilágot hoz el az embereknek, ami szerintem különbözik minden egyes olyan formától, amit a mai világban az ember megtapasztal napi szinten. A TED-ben az tetszik, hogy olyan gondolatokat és olyan témákat boncolgat, amik teljesen elrugaszkodottak a szürke hétköznapokban megszokottól.

Hogy kerültél be a csapatba?

Ádámot régóta ismerem, egyszer egy szép napon felhívott, hogy szeretne egy szuper kezdeményezésbe bevenni. Ez volt a TEDxBenedekHegy. Filantróp típusú emberként azonnal igent mondtam, mert hiszek abban, hogy ezzel a konferenciával pluszt tudunk adni az embereknek. Megkért, hogy legyek én az az ember, aki a pénzügyekért és a szponzorációért felel. A munkámból kifolyólag olyan emberekkel dolgozom napi szinten együtt, akikről úgy gondoltuk, hogy tudnak segíteni a szponzorációban és szerencsére így is lett.

Mik a feladataid?

Amint azt az előbb is elmondtam, a szponzorációért és pénzügyekért felelős menedzser vagyok. Szponzorok felkutatásával foglalkozom, ami szerencsére jól sikerült, mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sokan segítenek nekem ebben. Magát a pénzügyi részét is én viszem,  felelős vagyok a költségvetésért, minthogy mennyi pénzre lesz szükség ahhoz, hogy a konferencia megvalósuljon. Az adatok rögzítésével, számlázással, egyéb dokumentációval is foglalatoskodom.

Az eddigiekben volt már valami különösen izzasztó feladat?

Az az igazság, hogy nem szokott nekem olyan feladat lenni, ami izzasztó, megterhelő. Élvezem ezt a munkakört, így ha akadály érkezik, maximum jobban nekifutok. 🙂 Inkább egy lélekemelő helyzetről tudok mesélni és ezzel egy szponzort is ki szeretnék emelni. Történt ugyanis, hogy levélben összekötöttek engem a MELÓ-DIÁK Észak-Dunántúl Iskolaszövetkezet elnökével, Gazsi Attilával. Válaszlevélben megírta, hogy mivel neki szimpatikus ez az egész rendezvény és azonosulni tudnak vele, azonnal támogatja is. Rendkívül pozitív tud lenni, amikor egy ekkora szervezet beáll egy ilyen pozitív kezdeményezés mögé.

Amikor éppen nem a szervezéssel foglalatoskodsz, mit csinálsz munka szinten, hobbi szinten?

Az Aqua – Terra Lab Kft-nél, egy laboreszközök forgalmazásával foglalkozó cégnél dolgozom, ügyvezetőként. Szabadidőmet megpróbálom a családdal tölteni. Gyönyörű, életvidám, örökmozgó kislányunkkal rengeteget játszunk, mókázunk és este 11-ig fönn vagyunk :). Hobbim sajnos nincs, amin mindenképpen szeretnék változtatni. Elképzelésem között szerepel a vitorlázás. Mindig is vonzottak a vízi sportok, meg ezzel a területtel is foglalkozunk a cégben, így össze tudom kötni a kötelezőt a hasznossal. Szumma szumárum, jelenleg nincs hobbim, de remélem, hogy a jövő Bősze Gáborának majd lesz hobbija, pl. a vitorlázás.

A TEDx szervezés kapcsán van-e valami, ami kimondottan pozitív vagy hasznos tapasztalat volt?

Megtapasztaltam azt, hogy mennyire jól tud együttműködni egy csapat. Én csapatban dolgozom a munkahelyemen is. Ez nem azt jelenti, hogy a munkahelyemen nem dolgozunk jól együtt, hanem hogy miképp lehet súrlódás nélkül együtt dolgozni. (Azóta a cégnél is kamatoztatjuk) Fiatalos, lendületes a csapat és mindenki imád, élvez szervezni. Az az igazság, hogy a mai világban nagyon ritka az, ha valakik karitatív módon tudnak együtt dolgozni egy rendezvény szervezésében. Nekem az nagyon szimpatikus, hogy mindenki beleteszi energiáját, idejét és munkáját a szervezésbe és nem anyagi ellentételezést, hanem pozitív, boldog embereket „vár” cserébe. 🙂

Kedvet kaptál-e esetleg a másik oldalon kipróbálni magad?

Nekem nagy vesszőparipám az emberek előtti előadás. Magam számára is nehéz beismerés volt, de nehezen tudok előadni emberek előtt, mindig rám jön a remegés, gyomorgörcs, stb. Mindig is érdekelt az, hogy hogyan tudnak olyan emberek felkészülni egy ilyen eseményre, akikben alapból megvan ugyanez a félelem, mint bennem. Van az előadók közül olyan aki fél attól, hogy kiálljon a színpadra. Nekik meglesz az a jégtörő beszéd, amivel kiállnak és mi nagyon büszkék leszünk rájuk. Érdekel engem is az előadás, csak nagyon hosszú idő és munka mire én eljutok arra a szintre, hogy kiálljak emberek elé. Szeretnék egyszer előadni a TEDx-en, mondtam is Ádámnak, hogy ennek a megvalósulása kemény öt évébe fog kerülni :). Kemény lesz, de biztosan megéri.

Az október 8-ai rendezvénnyel kapcsolatban mik a várakozásaid?

Nem szoktam elvárásokat támasztani semmivel szemben sem, viszont azt elmondhatom, hogy a TEDxBenedekHegy, mint konferencia felér egy veszprémi ünneppel. Amiatt gondolom így, mert ebben a városban mindenféle rendezvény (kulturális, szórakoztató, sport, stb.) megfordult már, viszont olyan, mely a résztvevők életét, felfogását megváltoztathatja, még nem. Ettől unikális ez a konferencia.

Ismerjétek meg a szervezőket! – Pusztai Ádám

Már csak szombatig kell várni Veszprém első TEDx konferenciájára. Addig is ismerjétek meg az embereket, akik a háttérben azon szorgoskodnak, hogy felejthetetlen élményben legyen részetek október 8-án! Elsőként Pusztai Ádámmal készült interjúnkat olvashatjátok:

 

Mikor és hol találkoztál először a TEDx-szel?

3 évvel ezelőtt voltam fent egy jó barátommal először Pesten. Ez volt a TEDxYouth@Budapest.

Mi fogott meg benne?

A TEDx bármelyik konferenciája úgy működik, mint egy világfalu, ahol nem tudod azt mondani, hogy csak HR-esek, csak diákok vagy csak felsővezetők jöttek el, hanem mindenféle korosztályból mindenféle nemű és foglalkozású emberek ott vannak. Viszont közös bennük az, hogy mindannyian kíváncsiak arra, hogy másoknak milyen újító, merész gondolatuk vagy új nézőpontjuk van. Emiatt nem lehet beskatulyázni egy jól definiálható keretbe ezt az egészet és ez a meghatározhatatlanság az, ami tetszik benne.

Mikor fogalmazódott meg benned az ötlet, hogy Veszprémben is legyen egy ilyen konferencia?

Amikor 2013-ban kijöttünk a pesti konferenciáról, azt mondtuk, hogy eszméletlen nagy lehetőség és kiváltság, ha valaki fel tud állni egy ilyen színpara előadni. Ezt kitűztük akkor a zászlónkra a korábban már említett jóbarátommal – aki szintén Ádám (Molnár Ádám – a szerk.) – Ahogy ez fejlődött és utánanéztünk, hogy Magyarországon ennek milyen háttere vagy kultúrája van, kiderült, hogy Pesten kívül csak Debrecenben létezik TEDx. Valahogy szóba került, hogy mekkora menő lenne, ha Veszprémben is lenne, de ez csak egy kávézás közben felbukkanó ötlet szintjén meg is maradt. Tavaly novemberben a 2015-ös TEDxYouth rendezvény után gondolkodtunk el néhány helyi barátommal azon, hogy ezt mégiscsak meg kéne csinálni.

Előadóként milyen érzés a színpadon állni?

Lehet mindenféle frázisokat mondani, hogy bizonyos érzések leírhatatlanok és Coelho-i magasságokba emelkedni, de van, amit egyszerűen nem tudsz jól megfogalmazni. Nyilván mondhatok rá metaforákat meg hasonlatokat, de szerintem egyik sem fedi teljesen a valóságot. A tréningek alkalmával fel lehet készíteni egy előadót arra, hogy jó legyen az előadásmódja, összeszedettek legyenek a gondolatai és tudjon hatni a közönségre, de amikor kiállsz arra a piros pöttyre akkor ez valahogy más. Korábban persze gyakoroltál emberek, ismerősök előtt, adtak visszajelzést, tudtad, hogy mit kell még finomítani rajta. Tudtad, hogy pöpec lesz, amit azon a szőnyegen el fogsz mondani, de ez olyan, mint a bungee jmping. Elmesélhetik, milyen érzés leugrani, de nem fogom teljesen érteni addig, míg le nem ugrok.

Milyen kihívásokat jelent megszervezni egy ilyen eseményt?

Mivel a TEDx nemzetközi brand és nemzetközi konferencia sorozat, nagyon-nagyon szigorú szabályai vannak annak, hogy hogyan kell elnevezni és milyen témát lehet választani. Ez hosszú hónapok gyötrelmeit és álmatlan éjszakáit okozta a lelkes kis szervezőcsapatnak. Eddig szerencsére a licensz beszerzése volt a legnagyobb probléma. Azon kívül meg csak általános rendezvényszervezési feladatok bukkantak fel – nem nevezném problémának, de megoldani, hogy a jegyértékesítés hogy működjön, legyenek önkénteseink, legyenek előadóink, helyszínt foglaljunk. Tehát ez mind egy normál rendezvényhez kapcsolódik, olyat meg szerencsére mindannyian csináltunk.

Mik azok a konkrét feladatok, amik kimondottam rád hárulnak, mint kurátorra?

Az én fő feladatom az, hogy a jelentkezők közül kiválogassuk többedmagammal a leendő előadóinkat. Ez volt a licensz megszerzése után az elsődleges feladat. Valamint felkészíteni őket életük beszédére, mert minden TED, TEDx előadásnak az a lényege, hogy te mint előadó, adj valamit a közönségnek. És ehhez hetek-hónapok hosszú munkája szükséges. Voltunk abban a szerencsés helyzetben, hogy több szakember segítségét is megkaptuk ebben a felkészülésben, úgyhogy ezt is inkább megoldandó feladatként értékelném, mint problémaként. Hálás megoldandó feladatként.

Amikor éppen nem ezzel foglalkozol, mit csinálsz?

A Pannon Egyetem kollégiumaiban dolgozom, tehát hallgatókkal foglalkozom – magyarokkal és külföldiekkel. Másrészt a Toastmasters Veszprém retorikaklubnak vagyok az elnöke, harmadrészt a Kollektívának vagyok az egyik alapítója és trénere.

Október 8-ára mik a várakozásaid?

Nagyon-nagyon jó idő lesz, verőfényes napsütés és mindenkinek ehhez passzoló kedve. Így fog mindenki megérkezni nyolcadikán. Előtte lesz egy kicsit zsúfolt hetünk, akkor fognak megérkezni a pass-tartók meg a kiadvány akkor fog a nyomdában elkészülni. Ezeket össze kell rakni. Picit melós lesz, de lelkes önkéntesekkel ezt hamar megoldjuk. A konferenciát pedig eszméletlen módon várom. Nagyon remélem, hogy sikerül legalább ugyanolyan hangulatot összehozni, mint amit a pestieken tapasztaltam. Nagyon sokan láttak már szerencsére TED vagy TEDx előadást, de az nem ugyanaz az érzés és hangulat, mint ha az előadások közti szünetekben beszélgetsz. Teljesen más atmoszférája van és ezt a különlegességet szeretnénk megteremteni és nagyon remélem, hogy ez sikerül.